Baklava

 2009.09.25. 09:05

Bayramınız mübarek olsun!

A böjtmegtörés ünnepének alkalmából sikerült végre baklavát sütni. Mivel nagyon hamar elfogyott, azóta már meg is ismételtem az akciót.

Sokan ettek már baklavát, de jó baklavát már kevesebben. Sokféle létezik belőle - a törökök tocsogósan szeretik, az arab szárazabb és édesebb, a görögök meg mindenféle európai töltelékkel is szokták tölteni (túró, vaníliakrém, gyümölcs). Ez utóbbit véleményem szerint nem érdemes kipróbálni, kár az időért és az alapanyagokért.

Az alábbi recept alapján az átlagos, Magyarországon kapható baklavát egyértelműen lekörözhetjük, elérvén a 'már elfogadható' kategória alját. Aki ennél tovább akar jutni, az faggassa ki török hölgyismerőseit, hogy hozzájusson a nagymama titkos receptjéhez.

A látszat ellenére a baklava nem mézzel, hanem cukorsziruppal készül. Pár száz évvel ezelőtt, az oszmán korban még mézzel készítették, úgyhogy van rá precedens, lehet vele próbálkozni.

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók

20 db jó minőségű réteslap
25 dkg vaj 
60 dkg darált dió
3.5 pohár víz
3.5 pohár cukor
Fél citrom leve

 

Elkészítés 

Először a mártást készítjük el. A cukrot és a vizet összekavarjuk, fölforraljuk, beleöntjük a citromlét, majd egy perc forralás után levesszük a tűzről, ésfélretesszük.
Kivajazunk egy tepsit, és belehelyezzünk 4 réteslapot. A negyedik lapon egyenletesen elosztjuk a dió negyedét. Ezt a műveletet még 3-szor megismételjük, így 16 réteslap és 4 réteg dió lesz már a tepsiben. Erre ráhelyezzük a maradék 4 réteslapot, majd az egészet lenyomkodjuk, és egy éles késsel kis kockákra, hasábokra vagy háromszögekre vágjuk.
Bekapcsoljuk a sütőt, és 200 fokra állítjuk. Közben egy fazékban fölforrásítjuk a 25 dkg vajat. Ha a sütő fölmelegedett, a FORRÓ vajat ráöntjük a fölvágott baklavára, ügyelve arra, hogy mindenhová jusson belőle. Ha a vaj rákerült, AZONNAL berakjuk a sütőbe, és addig sütjük, míg szép piros nem lesz a teteje (20-30 perc).
Kivesszük a sütőből, és hagyjuk lehűlni. Ha már langyos, nyakon öntjük a cukros mártással, várunk míg beissza, és már ehetjük is. Frissen, melegen a legfinomabb. Azt mondják, hűtőben egy-két hétig eláll, de ezt szerintem sohasem fogjuk kipróbálni :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzések

 

1. Ha valaki hozzá tud jutni pisztáciakrémhez (vagy rengeteg időhöz és egy kiló sózatlan pisztáciához), akkor azt kenje bele dió helyett.

 

2. Magyarországon nemigen kapható jó minőségű réteslap. Jobb híján a spar-os réteslapot ajánlom, de ez éppen hogy súrolja a megfelelő minőség határát. Ha valaki tud jobbat, kérem írjon kommentet. Aki teheti, menjen át szerb vagy horvát területre, vagy hozasson magának - frissen a péktől (kb. 10 napig áll el hűtőben) vagy bolti csomagoltat (1-2 hónapig is eláll, de rá van írva). Szerbül 'kore' a neve, így kell keresni.

Próbálkozhatunk házi réteslap-készítéssel is. 20 laphoz az alábbi hozzávalókból készíthetünk rétestésztát: 4 ek joghurt, 1 pohár olivaolaj, fél citrom leve, fél dl víz, 3 fölvert tojás, és annyi liszt, amennyit az előbbiek összekeverve fölvesznek. Ezt kell 20 cipóra osztani, majd némi pihentetés után kinyújtani. Törököktől hallottam azt a praktikát, hogy a lapok közé keményítőt szórnak, és tízesével egyszerre nyújtják ki őket.

Címkék: dió sütemények baklava

Balkáni halleves

 2009.09.05. 11:56

Áldott Ramazant kívánok mindenkinek, aki böjtöl. Ilyenkor este a legjobb valamilyen savanykás, joghurtos, hüvelyesből készült levest enni (lencse, csicseriborsó leginkább), kevés hússal vagy anélkül. De kitűnő alternatíva az alábbi leves is, mely nem is olyan messze tőlünk étteremben is megkóstolható, riblja corba vagy riblja juha néven (előtte győződjünk meg róla, hogy nem magyaros, paprikás halászlét akarnak-e adni, mert azt is ismerik).

 

Hozzávalók

1 kg fehér húsú hal (legjobban jár, aki sziklahalat tesz bele - iskorpit, skarpina vagy Drachenfish külföldiül - hazai körülmények között az amúrt ajánlom)
15 dkg rizs
Fél dl olivaolaj
20 dkg répa
1 zeller
2 gyökér
1 kis hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 babérlevél
só, őrölt bors

 

Elkészítés

Fölvágjuk és megpirítjuk a hagymát, megtisztítjuk a halat és a zöldségeket. A halat, a hagymát, a zöldségeket, a borsot és a babérlevelet egy nagy fazékba tesszük, bő vízzel felöntjük, fölforraljuk, hozzáadjuk az olajat, és kis lángon még fél órán át főzzük. Ha már a hal húsa leválik a gerincéről, leszűrjük a levest, a tiszta lét megsózzuk, beleszórjuk a rizst és puhára főzzük. Közben leszedjük a hal húsát, és a végén visszarakjuk a haldarabkákat meg a zöldségeket, és tálaljuk.

Börek

 2009.08.07. 20:48

A börek (errefelé inkább bureknak mondják, mert déli szomszédaink nem bírják kimondani az ö hangot). A koszovói albánok találmánya, ami aztán az egész Balkánon és Anatóliában elterjedt (pár száz évvel később a koszovói albánok maguk is ezt tették). A pizzához hasonlóan eredetileg a szegény emberek étele volt, mert bármivel meg lehet tölteni, ami éppen van a háznál, és nagyon kevés töltelék elég egy akkora adaghoz, amivel az egész család jóllakik. Rengeteg formaváltozata van (kis tarisznyák, nagy kockák, csiga, pálcika stb.), de mindegyik hasonlóan készül. Az alap receptben egy egyszerű túrós böreket írok le, utána pedig néhány forma- és ízváltozatot, melyeket időnként talán bővítek is majd.

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók

10-12 réteslap
30 dkg túró
kevés só
1 tojás
2 dl joghurt
kevés zsiradék

Elkészítés

Begyújtjuk  sütőt 180 fokra. Fogunk egy akkora tepsit mint a réteslapunk kiterítve. Föltörjük és enyhén fölverjük a tojást, és belekavarjuk a joghurtba. A tepsit kikenjük valamiféle zsiradékkal, és belehelyezzük az első lapot. Bőségesen megkenjük a joghurtos tojással, majd még 5-6 réteget ugyanígy ráteszünk, mindegyiket jól megkenve. Ha ezzel készen vagyunk, egyenletesen elosztjuk rajta a kissé megsózott túrót, és ugyanannyi réteget a túró tetejére terítünk, amennyi alatta van - ezeket is jól megkenve persze. Berakjuk az előmelegített sütőbe, és 25-30 percig sütjük - amíg szép barna nem lesz a teteje.

Megjegyzések:
1. Ha valaki kimegy Szabadkára, Pélmonostorára stb., és vesz a péktől vastagabb, direkt bureknak való tésztát, abból 4-4 lap is elég.
2. Tojásos joghurt helyett olajjal is lehet kenni, de így szerintem jobb. Köszönet az ötletért Aysénak! Lorien szerint pedig alul tojásos joghurttal, fölül pedig kevés olvasztott vajjal érdemes kenni. Kipróbáltam, ízlett, köszönet Loriennek!
3. Tehetünk két réteg túrót is, 4-5 laponként. Ez esetben nagyon vékony túrórétegeket kenjünk rá!
4. Sütés előtt szórhatunk egy kis szezámmagot is a tetejére.

Más töltelékek

Fontos!!! Töltelékből mindig vékonyan, keveset rakjunk! Nem jó, ha gazdagon van benne, a tészta legyen domináns, a töltelék csak ízesíti.

- ÚJ FEJLESZTÉS: pizzás börek - héj nélkül paradicsomot herbs de provence-szal és apróra vágott gombával szétfőzünk, apróra vágott sonkát vagy szalámit rakunk bele, a végén meg gomolya vagy feta jellegű fehér sajtot morzsolunk bele (ha nem sós a sajt, akkor meg is kell sózni egy kicsit a mártást) - ezt persze lehet variálni, ahogy a pizzák feltéteit is
- enyhén borsos, zöldfűszeres darálthús - birkacombból a legjobb
- szardínia összekeverve apróra vágott, pirított hagymával, pár kanál joghurttal meg összetört főtt tojással
- spenót (fokhagyma nélkül!!!) fehér sajttal (jó sok gomolyát, fetát vagy valami ilyesmit apróra vágva belefőzni)
- zöldfűszeres vagy paprikás párolt gomba, vékony joghurtos vagy tejfölös habarással
- párolt káposzta
- zöldségek - pl. sült padlizsán, más tökféle vagy vegyeszöldség - egy kis joghurttal dúsítva
- vajdasági magyar pékségekben édes tölteléket is láttam már, pl. alma, meggy - de akkor már a rétes finomabb szerintem...
- stb.

Más formák

Ha valamilyen más formát akarunk, akkor ne a tepsibe, hanem egy kilisztezett nyújtódeszkára kezdjük rakni a rétegeket. 4-5 réteslapra rákenjük vékonyan a tölteléket, és valamilyen formában összehajtjuk/tekerjük stb.

- kis táskák: még a töltelék előtt 20x20 centis négyzetekre vágjuk a tésztát, ezeknek a közepére rakjuka tölteléket, kis tarisznyákat hajtunk belőlük, megkenjük tojásos joghurttal a tetejüket is, majd ezeket rakjuk a kikent tepsire (ezekre is szórhatunk persze szezámmagot, meg a többi fajtára is)

- pálcikák - a törökök szerint cigaretták (sigara böreği): ugyanaz mint előbb, csak feleakkorák a négyzetek és nem táskát hajtunk hanem föltekerjük

- csiga - ezt asszem burmának hívják: bejgliformán szorosan föltekerjük a töltelékkel megkent 3-4 lapot. 2-3 rúd ilyen "bejglit" készítünk, majd a - lehetőleg kerek - tepsiben középről kezdve, egymás után folytatva csigavonalban szorosan körbetekerjük, s a végén még a tetejét is megkenjük a tojásos joghurttal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- stb.

Címkék: spenót tészták darálthús burek börek

Joghurtos grízes sütemény

 2009.08.03. 22:15

 

A legegyszerűbb sütemény a török cukrászdákban. Gyors, olcsó, és a legnagyobb előnye (egyesek szerint hátránya) az, hogy csak úgy tocsog a cukros lében.
Sütésben még nem vagyok annyira otthon, de azért próbálkozom...

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók

1 pohár joghurt
1 pohár cukor
1,5 pohár gríz
Fél pohár liszt
1 tojás
1 tk szódabikarbóna
1 tk fahéj

3 pohár porcukor
2 pohár víz
1 kupak narancsvirágvíz vagy rózsavíz

mandula, dió, mazsola, vagy valami ilyesmi a díszítéshez
kókuszreszelék

 

Elkészítés

A joghurtot egy tálban összekeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojást, és robotgéppel csomómentesre dolgozzuk. Hozzáadjuk a grízt, és a liszttel elkavart szódabikarbónát és fahéjat. Jól összekeverjük, és egy közepes méretű, kivajazott tepsibe öntjük (a képen kicsit magasra sikerült, szerintem kétujjnyinál ne legyen vastagabb). 160 fokos, előmelegített sütőben addig sütjük, míg meg nem pirul a teteje (20-30 perc).
A sütés vége felé egy kis lábasban ráöntjük a vizet a porcukorra, és kavargatva jó melegre hevítjük (nem forróra!). Ha van, tehetünk bele egy kupaknyi rózsa- vagy narancsvirágvizet is.
Ha kivettük a tésztát a sütőből, gyorsan ráhelyezzük a díszítésre szánt magokat vagy mazsolát, majd azon melegében leöntjük a cukros lével. Ha szép lassan, egyenletesen elosztva öntjük, be fogja inni a tészta az egészet. Ezután megszórjuk kókuszreszelékkel, és hagyjuk hűlni. Ha már langyos, föl lehet vágni és óvatosan egy tálcára helyezni a szeleteket.

 

Címkék: sütemények

Zöldséges gombás apróhús

 2009.08.01. 11:06
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók 
25 dkg apróra vágott hús (birka, borjú vagy csirke)
1 szem paradicsom
1 fej vöröshagyma
2 db paprika
15 szem gomba
1 pohár borsó
1 db cukkini

Étolaj
1,5 pohár száraztészta (összetört lebbencs vagy kagyló)
1,5 pohár reszelt sajt


Elkészítés 

A paradicsomot és a hagymát apróra vágjuk, és a hússal együtt kis lángon 20 percen át főzzük. A paprikát és a cukkinit kockára vágjuk, a gombákat kettévágjuk. A paprikát, a cukkinit, a gombát és a borsót hozzáadjuk a húshoz, majd megsózzuk. A tésztát olajos, sós vízben kifőzzük és leszűrjük, majd egy tepsi aljára helyezzük. A tésztára rárakjuk a zöldségekkel megpárolt húst, a tetejére pedig rászórjuk a sajtot. 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Melegen tálaljuk.

Megjegyzés: Óva intek mindenkit a Tolle trappista sajt használatától. Amint a képen is látható, hiába sütjük nem barnul meg rendesen. Ráadásul reszelt állapotban szórhatatlan, összeragad. Teljesen úgy viselkedik mintha növényi zsírból tákolt pótszer lenne - bár a csomagolásán csak tej, só, oltóanyagok és két mérgező vegyszer (akarom mondani engedélyezett élelmiszeripari adalék) van föltüntetve. Ilyen húsos ételekhez amúgy szerintem a fehér házi sajtok, gomolyák a legmegfelelőbbek.

Címkék: csirke birka gomba borjú borsó kebabok yörük kebabi

Halpaprikás török módra

 2009.08.01. 09:23

Könnyű, pikáns nyári ebéd. Krumplipürével kitűnő, de rizzsel, sőt nokedlival is jó lehet.

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók

70 dkg fehér húsú tengeri vagy édesvizi hal
1,5 pohár paradicsomlé
1 pohár víz
2 babérlevél
2 gerezd fokhagyma
1 vöröshagyma
3 tk étolaj
1 ek liszt
1 tk őrölt feketebors
1 tk őrölt pirospaprika
1 gerezd citrom
1 ek curry*


Elkészítés

A halat szeletekre vágjuk, kevés sóval bedörzsöljük, széles lábasba helyezzük, majd ráöntjük a paradicsomlét és a vizet. Rátesszük a babérlevelet és belenyomjuk a fokhagymát. A hagymát apróra vágjuk és beletesszük az ételbe. Ráöntjük az olajat, belefacsarjuk a citromot és megszórjuk curryvel, borssal, paprikával és sóval.
Fölrakjuk a tűzre, s miközben melegszik, óvatosan kavargatjuk. Ha fölforrt a víz, behabarjuk a liszttel, majd 5-10 percen át lassú tűzön főzzük. Tovább ne, mert szétesik a hal.
Ha megfőtt, egy lapos tálra kiszedjük, majd megszórjuk kaporral és/vagy más zöldfűszerrel.

*: Curry helyett szójaszósszal is készíthetjük.

Címkék: halak

Joghurtos kukoricaleves

 2009.07.29. 21:25

Egyszerű, gyors és finom leves. Mind a három fiamnak ízlett, ami csak nagyon ritkán fordul elő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók

1 doboz konzerv csemegekukorica*
Kevés só
4 dl joghurt
2 kk liszt
2 ek vaj
Borsmenta

Elkészítés

Rövid ideig főzzük a kukoricát annyi - enyhén sós - vízben, amennyi éppen ellepi. Közben jól elkeverjük a lisztet a joghurttal. Ha teljesen megpuhult a kukorica, hozzáöntjük a joghurtot és belekavarjuk a levesbe. Fölforraljuk, majd levesszük a tűzről. Vajban pirított morzsolt (vagy apróra vágott friss) mentával díszítve tálaljuk.

 

*: Akinek van kedve, nyers morzsolt kukoricából is készítheti. Előző nap fél órán át főzzük, majd egy éjszakán át a főzővizében hagyva áztassuk. Készítéskor a sós vízben kb. 2 óra alatt puhára főzzük, és csak ezután adjuk hozzá a joghurtot.

Címkék: kukorica levesek levesek hús nélkül

Máj saslik

 2009.04.25. 14:32

Délkelet-anatóliai (Jemenből nézve viszont észak-szíriai) specialitás. Urfában ettem ilyet utoljára tavaly, kellemes 50 fokos melegben. Kora délután lévén az összes boltban csak gyerekek dolgoztak - ez azt jelenti, hogy félóránként egyszer alkudoztak egy kicsit az ilyen lehetetlen időpontban betévedő vásárlókkal. Ezen kívül persze hordták-vitték a teát a kevés, teafőzővel ellátott üzletből a sok szomszédosba, és fittyet hányva a vonatkozó paragrafusokra, láthatóan élvezték a gyermekmunka ezen formáját. A kis kifőzdében, ahol májat leltem, azért volt egy felnőtt is, mert a sütés fontos műveletetét mégsem lehet a gyerekre bízni. Bár az asztalig készségesen kihozták az étket, onnantól kezdve aztán önkiszolgálóvá alakult az étterem: kaptam egy vékony kis pita-lapot, egy tálba a májat, külön egy tál zöldséget, meg fűszereket, aztán óhajom szerint befejezhettem a kebab elkészítését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók

1 kg máj (csirke, marha, birka)
30 dkg háj vagy faggyú (a májnak megfelelő állatból)
1 nagyon kicsi hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
Kevés menta
Kevés kakukkfű, petrezselyem
Őrölt bors
1 ek olívaolaj
1 kk paradicsomlé

 

Elkészítés

A májat 1-2 ujjnyi kockákra, a hájat/faggyút pedig valamivel kisebbre fölvágjuk. A hagymát nagyon apróra fölvágjuk, a fokhagymát átnyomjuk, majd azon nyersen mindent jól összekeverünk, és lefödve pár órára benyomjuk a hűtőbe. Ha családtagjaink már nagyon raklamálnak, hogy hol az ebéd, akkor kivesszük, pálcikákra húzzuk és megsütjük. 3 kocka máj után 1 kocka hájat/faggyút húzzunk. Lehetőleg faszenes sütőn süssük, de persze tepsiben is lehet. Nagyon rövid ideig kell sütni! Ha nem akarunk saslikot, pálcika nélkül is megsüthetjük.
Rizzsel vagy kenyérrel tálaljuk, nyers sózott hagymakarikákra szórt petrezselyemmel díszítjük.

Címkék: máj saslik kebabok

Csirkebecsináltleves

 2009.03.09. 17:04

 

Végre újból volt időm bemenni a konyhába! Az egésznek az apropója az volt, hogy az egyik gyöngyös jércémről kiderült, hogy kakas. Úgyhogy szombat éjjel beáldoztuk szegényt az élelmezésügybe.
Kicsit jellegtelennek tűnik ez a leves első leírásra,  majdnem el is álltam tőle, de aztán jónak bizonyult az intuíció: úgy ahogy van tökéletes ételt kaptunk eredményül.

Tavuklu Paça Çorbası (8 Kişilik) tarif tarifi


Hozzávalók
1 csirke vagy jérce
Másfél pohár liszt
9 ek vaj
Víz
Másfél citrom leve
10-12 gerezd fokhagyma
6 kk pulbiber, vagy jobbhíján erőspista*


Elkészítés
Egészben megfőzzük a csirkét répás, zelleres, karalábés húslevesnek, klasszikus magyar fűszerezéssel (só, bors, petrezselyem, esetleg sáfrány). Ha puhára főtt, megvárjuk míg langyosra hűl, majd az összes húst és belsőséget leszedjük a csontokról és apró csíkokra vágjuk.
Egy nagy fazékban 6 kanál vajban kicsit megpirítjuk a lisztet, majd levesszük a tűzről és pár percen át hűlni hagyjuk. Közben megpucoljuk és áttörjük a fokhagymát. Ezután beletesszük a lisztbe húsdarabokat, és ráöntünk 15 pohárral a húsléből. Csomómentesre kavarjuk, majd pár percen át, folyton kavargatva forraljuk. A vége felé hozzáadjuk a fokhagymát és a citromlét, valamint még egy kicsit megsózzuk. A pulbibert a maradék vajban megpirítjuk, majd a tetejére öntjük. (Ha erőspistánk van csak, azt persze nem kell pirítani.) Petrezselyemlevelekkel díszítve tálaljuk.

 

 

*: csípős paprikás, chilis, olivaolajos őrlemény, kapható török boltokban, pl. a Keleti környékén a trolibuszos kis utcákban

Címkék: csirke levesek húslevesek

Spenóttorta

 2009.02.07. 19:23
Fırında Pazılı Omlet (4 Kişilik) tarif tarifi

Hozzávalók
1 kg spenót
1 hagyma
2 tojás
2 pohár túró
Fél pohár tej
5 kanál zsemlemorzsa
Fél pohár tej

Őrölt feketebors

Elkészítés
A spenótot nagy darabokra vágjuk. A hagymát apróra vágjuk, serpenyőben kicsit pirítjuk, majd belerakjuk a spenótot, megsózzuk, és közepes lángon kavargatva összefőzzük. Fokhagymát NEM teszünk bele. Levesszük a tűzről, és hűlni hagyjuk.
A túrót tejjel elkavarjuk, majd beletesszük a fölvert tojást, spenótot, sót és borsot, és jól összekeverjük. 24 cm átmérőjű, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, a tetejére zsemlemorzsát szórunk. 180 fokra előmelegített sütőben 1 órán át sütjük. 10 perc pihentetés után fölvágjuk és tálaljuk.

 

Címkék: spenót tojásos ételek

Hagymás tojástorta

 2009.02.07. 18:31
Fırında Soğanlı Yumurta (6 Kişilik) tarif tarifi

Hozzávalók
6 tojás
1 pohár tej
Másfél kávéscsésze vaj
1 ek liszt
2 ek tejföl
2 hagyma

Őrölt feketebors
Őrölt szerecsendió

Elkészítés
A tojást keményre főzzük. 2 kanál vajban lisztet pirítunk, lassan kavargatva hozzáöntjük a tejet, majd tovább kavargatva 10 perc főzéssel csomómentes mártást készítünk. Mielőtt levesszük a tűzről, hozzáadjuk a sót, a borsot és a szerecsendiót. A tojást és a hagymát megpucoljuk, karikára vágjuk. A hagymát a maradék vajban megpirítjuk, ráöntjük a tejes mártást, majd belekavarjuk a tojásszeleteket. A tojásszeleteket kivesszük, és egy kiolajozott tepsibe helyezzük. Ráöntjük a maradék szószt, és előmelegített sütőben 180 fokon 10 percig sütjük.

Címkék: tojásos ételek

Hagymakrémleves kenyérrel

 2009.02.07. 18:14
Ekmekli Soğan Çorbası (4 Kişilik) tarif tarifi

Hozzávalók
3 hagyma
1 kávéscsésze vaj
1 csokor újhagyma
8 vékony szelet száraz kenyér
1 l húslé

Őrölt feketebors
Kakukkfű

Elkészítés
A hagymát meghámozzuk, karikára vágjuk, nagy lábasban vajban megpirítjuk. Az újhagymát megmossuk, és vékony karikákra vagy csíkokra vágjuk. A húslét fölforraljuk, egy kevés borssal és kakukkfűvel fűszerezzük.
A kenyér haját levágjuk, a szeleteket 4 tányérra szétosztjuk, az újhagymát rárakjuk a kenyérszeletek tetejére, majd ráöntjük a húslét. A leves tetejére rátesszük a megpirított hagymakarikákat.

Címkék: krémleves levesek hagymaleves levesek hús nélkül

Paradicsomos birkamáj

 2009.02.07. 17:57
Kuzu Ciğeri Domates Soslu (4 Kişilik) tarif tarifi

Hozzávalók
Fél kg apróra vágott birkamáj
Negyed pohár sós, borsos liszt
1 ek vaj
2 ek olívaolaj
1 ek apróra vágott petrezselyem

Szósz:
2 ek olívaolaj
1 nagy hagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma áttörve
13 dkg apróra vágott gomba
20 dkg hámozott, apróra vágott paradicsom
3/4 dl paradicsomszósz
1 kk só
1 kk cukor
1 babérlevél

Elkészítés
A szószhoz közepes fazékban olajban 5-6 percig pirítjuk a hagymát és a fokhagymát, majd beletesszük a gombát és a paradicsomot, és kavargatva még 2 percen át pároljuk. Ezután hozzáadjuk a paradicsomszószt, sót, cukrot és babérlevelet, és kavargatva fél órán át főzzük. (Ha túl sűrű a szósz, pár kanál vízzel hígíthatjuk.)
Miközben fő a szósz, a májat beleforgatjuk a lisztbe, majd 6 percig pirítjuk a vajjal összekevert olajban. Ezután lyukas kanállal kivesszük, és egy fölmelegített tálba rakjuk. Az elkészült májat petrezselyemmel megszórjuk, és melegen tartjuk.
A szószt levesszük a tűzről, kivesszük belőle a babérlevelet, és ráöntjük a májra. Krumplipürével és méteresbabbal tálaljuk.

Címkék: birka máj

Vöröslencseleves bulgurral

 2009.02.07. 12:25

Mercimekli Bulgur Çorbası tarif tarifi

Hozzávalók
1 pohár nagyszemű bulgur
Fél pohár vöröslencse
1 hagyma
2 csípős piros paprika
10 pohár húslé
2 ek olaj
1 ek vaj
Fél ek menta
Őrölt pirospaprika

Hozzávalók
A hagymát apróra vágjuk, olajban megpirítjuk. A csípőspaprikát 5-10 percig forró vízben áztatjuk, majd meghámozzuk, apróra vágjuk, és a hagymához adjuk, kicsit kevergetjük. Beleöntjük a húslét, aztán fölforraljuk. Belerakjuk a bulgurt és a vöröslencsét, és kis lángon puhára főzzük őket. Megsózzuk, vajban pirított pirospaprikával és mentával megszórva tálaljuk.

Címkék: bulgur vöröslencse levesek levesek hús nélkül

Szardíniás rizs

 2009.02.07. 11:56

Ezt a receptet már régóta őrizgetem, s most friss szardíniához jutván végre rászántam magam. Nagyon finom együtt, de az áfonyás-paradicsomos rizs magában, vagy valami máshoz köretként is fejedelmi éteknek bizonyult.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók

Fél kg rizs
80 dkg szardínia
15 dkg vaj
1 csésze áfonya (aszalva is jó)
1 csésze fenyőmag
1 hagyma
3 közepes paradicsom
3 pohár víz/húslé
Só, bors, szegfűbors, petrezselyem, kapor, menta
 

Elkészítés 

Langyos vízben egy órán át áztatjuk a rizst, majd 2-3-szor átmossuk és leszűrjük. Áztatás közben leforrázzuk, majd meghámozzuk a paradicsomot. A paradicsomot és a hagymát kis kockákra vágjuk, az áfonyát meleg vízbe áztatjuk, majd leszűrjük.
A hagymát megpirítjuk a vajban, hozzáadjuk a fenyőmagot, majd egy kis pirítás után az áfonyát és a rizst is beleöntjük, és tovább pirítjuk.
Hozzáöntjük a vizet, a paradicsomot, a sót és a fűszereket, majd pár perc alatt összeforraljuk. Levesszük a tűzről, és letakarva pihentetjük. (Ha friss zöldfűszereket használunk, akkor - apróra vágva - csak most kavarjuk bele a rizsbe.)
A hal felét kivajazott tepsibe tesszük, rárakjuk a rizst, majd elhelyezzük a maradék halat a tetején. 160 fokon a hal megpirulásáig sütjük, majd az egészet átborítjuk egy másik (a könnyűség kedvéért kicsit nagyobb) tepsibe, és a másik oldalát is pirulásig sütjük. Melegen tálaljuk.

Címkék: halak rizs piláf

Mandulás mazsolás rizskása

 2009.02.07. 11:19

Bademli ve Üzümlü Pilav tarif tarifi

Hozzávalók
40 dkg rizs
10 dkg vaj
5 dkg mandula
5 dkg mazsola
1 kk só
2 pohár húslé

Elkészítés
A rizst közepes lábasban, melegen ráöntött sós vízben (1 kiskanál sót teszünk bele) 2 órán át áztatjuk, majd leszűrjük. A mandulát kicsi lábasba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi. Közepes lángon néhány percig forraljuk, majd leszűrjük, hideg vízzel lehűtjük, majd megpucoljuk. A mazsolát megmossuk, és annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi. A mandulát kicsi serpenyőben a vaj ötödében sűrűn kavargatva pár percig pirítjuk, majd leveszzük a tűzről. A húslét átforraljuk, és félretesszük.
A maradék vajat közepes lábasban fölolvasztjuk, majd leszűrjük a mandulát, és az utána maradt vajat is hozzáöntjük. A forró vajba beleöntjük a rizst, és sűrűn kevergetve 8-10 percig főzzük. Beleöntjük a maradék sót és a húslét, és 2-3 percen át forraljuk, közben néha megkavarjuk. Ezután lefödve, takaréklángon 10 percen át főzzük. Ezalatt leszűrjük a mazsolát. A 10 perc leteltével beleöntjük a rizsbe a mazsolát és a mandulát. Összekavarjuk, majd lefödve még 8-10 percig főzük. Ha elfőtt a leve, elzárjuk a tüzet és egy tiszta kendővel letakarjuk. Erre visszatesszük a lábas födelét, és 15-20 percen át így pihentetjük, majd tálaljuk.

Címkék: mandula rizs piláf

Zöldbabos répás rántotta

 2009.01.30. 23:05
Yumurtalı Fasulye ve Havuç Kavurması (6 Kişilik) tarif tarifi

Hozzávalók
1 kg méteresbab
4 tojás
2 közepes répa
2 közepes hagyma
4 ek étolaj

Őrölt feketebors

Elkészítés
A zöldbab végét levágjuk, és hosszában majd keresztben is félbevágjuk. A répát kicsi kockákra vágjuk. Együtt enyhén sós vízben 15-20 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük őket. A hagymát apróra vágjuk, olajban megpirítjuk, majd a babot és a répát hozzáadjuk, és 10 percig sütjük. A tojást sóval és borssal összekavarjuk, széles lábasba öntjük, majd belerakjuk a sült zöldségeket. Összekavarjuk, és kis lángon lefödve 6-7 percig sütjük. Melegen tálaljuk.

Címkék: tojásos ételek

Rántott tojás

 2009.01.30. 23:04
Yumurta Benyesi (4 Kişilik) tarif tarifi

Hozzávalók
4 tojás

Őrölt feketebors
1 pohár liszt
1 ek olivaolaj
Fél pohár szóda
1 tojás fehérje
Étolaj
Apróra vágott petrezselyem

Elkészítés
A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk, óvatosan karikára vágjuk, a szeleteket egymás mellé helyezzük, megsózzuk és -borsozzuk. Összekavarjuk a lisztet, az olivaolajat és a szódát, majd hozzáadjuk a habbá vert tojásfehérjét. A főtt tojásszeleteket e masszában megmártjuk, majd forró olajban kisütjük. Papír törlőkendővel az olajat fölitatjuk, és petrezselyemmel megszórva melegen tálaljuk.
 

Címkék: tojásos ételek

Fokhagymás joghurtos kebab

 2009.01.30. 23:02
Çökertme (4 Kişilik) tarif tarifi

Hozzávalók
40 dkg borjúhátszín
8 közepes krumpli
Étolaj
2 kk őrölt feketebors
2 kk őrölt kömény
2 kk őrölt pirospaprika
4 dl joghurt
6 gerezd fokhagyma
10 dkg vaj

1 retek
1 paradicsom
2 kicsi zöldpaprika

Elkészítés
A fokhagymát áttörjük, összekavarjuk a joghurttal. A krumplit meghámozzuk, megmossuk és megszárítjuk, majd lereszeljük, forró olajban megsütjük, utána szedőkanállal kiszedjük, széles lapos tálba rakjuk, a fokhagymás joghurtot rákenjük.
Egy lábasban vajat olvasztunk, megsózzuk, majd meleg helyre tesszük. A húst faszenes sütőben megsütjük, majd tokányra vágjuk, és a vajban a fűszerekkel együtt 8-10 percig sütjük. Ezután a húst joghurtos szószra tesszük. Retekkel, zöldpaprikával és paradicsommal díszítve, melegen tálaljuk.
 

Címkék: borjú kebabok cökertme

Bundás kebab

 2009.01.30. 23:00
Çardak Kebabı (4 Kişilik) tarif tarifi

Hozzávalók
Fél kg birkahús kockára vágva
2 hagyma
4 gerezd fokhagyma
2 paradicsom
3 kicsi zöld csípőspaprika
2/3 pohár tej
5 ek liszt
1 tojás

Egész feketebors
Kakukkfű
4 szelet sajt
Paradicsomszósz vagy ketchup

Elkészítés
A húst a hagymával, fokhagymával, paradicsommal, borssal együtt sós vízben megfőzzük. A vége felé kakukkfüvet is szórunk bele, majd a főtt húst leszűrjük, másik tálba tesszük.
A lisztet, tojást és tejet csomómentesen elkavarjuk, serpenyőben négy szelet palacsintát sütünk, majd négy tányérra rátesszük őket.
A húst négyfelé osszuk, elhelyezzük a palacsintákon. A palacsinta széleit fölhajtva betakarjuk a húst. Tányérjukat fölfordítva a palacsintákat fejjel lefelé egymás mellé rakjuk egy tepsibe. A palacsinták tetejére egy-egy szelet sajtot teszünk, majd ezt paradicsomszósszal vagy ketchuppal vékonyan megkenjük. 150 fokos sütőben a sajt megolvadásáig sütjük.
 

Címkék: birka kebabok

Spenótos darálthús

 2009.01.26. 10:12

Ramazan Kıyması tarif tarifi

Hozzávalók
50 dkg félzsíros darálthús
40 dkg apróra vágott spenót
Fél csokor petrezselyem
2 ek vaj

Őrölt feketebors
1 ek paradicsomszósz
2 hámozott, apróra vágott paradicsom
1 nagy, apróra vágott hagyma
4 tojás

Elkészítés
Széles lábasban hagymát pirítunk olajban, beletesszük a darálthúst, a paradicsomot és a paradicsomszószt, összefőzzük, belerakjuk a petrezselymet és a spenótot is, majd megsózzuk, megborsozzuk és befödve főzzük. Ha elfőtt a leve, fölverjük a tojást, ráöntjük, és befödve készre főzzük. Melegen tálaljuk.

Címkék: spenót darálthús ramazan kiymasi

Sajtos rakott káposzta

 2009.01.26. 10:07

Fırında Peynirli Lahana (6 Kişilik) tarif tarifi

Hozzávalók
1 közepes káposzta
2 hagyma
2 ek vaj
20 dkg darálthús
1 pohár víz
1 ek paradicsomszósz
4 tojás
1 pohár tej
1.5 pohár reszeltsajt
1 kk őrölt pirospaprika

Elkészítés
A káposztaleveleket leszedjük, külön-külön megmossuk, leszűrjük, ujjnyi vastagságú csíkokra vágjuk. A hagymát karikára vágjuk, vajban megpirítjuk, beleöntjük a darálthúst, kicsit főzzük, beleöntjük a vizet, összekeverjük, tovább főzzük, ha kezd sűrűsödni beleszórjuk a pirospaprikát, levesszük a tűzről, belekavarjuk a kis vízzel hígitott paradicsomszószt.
Kiolajozunk egy tepsit, beleszórjuk a káposztát, ráterítjük a húsmasszát, majd 150 fokos előmelegített sütőben a káposzta megpuhulásáig sütjük.
A tojást a tejjel jól összekeverjük, ráöntjük a sütőből kivett káposztára, reszeltsajttal befödjük, és 150 fokon még 30 percig sütjük. Melegen, nagy kockákra fölvágva tálaljuk.

Címkék: káposzta darálthús rakott ételek

Joghurtos sült zöldség

 2009.01.26. 10:02

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók
1 padlizsán
1 krumpli
1 cukkini
1 répa
3 kicsi zöld csípőspaprika
1 pohár étolaj
1 pohár joghurt
4 gerezd fokhagyma

Őrölt pirospaprika

 

Elkészítés
A krumplit, a cukkinit és a répát meghámozzuk, a padlizsán szárát és végét levágjuk. A padlizsánt, krumplit, cukkinit, répát, paprikát apróra vágjuk, a fönti sorrendben olajba vetve kis lángon 20-30 percig pároljuk. Ha a zöldségek megpuhultak, széles tálba öntjük őket. Amennyi olajat tudunk, leöntünk róla.
Áttörjük a fokhagymát és belekeverjük a joghurtba, majd ezt a mártást megsózzuk és rákenjük a zöldségekre. 2 kanál olajban pirosparikát pirítunk, és tálaláskor a tetejére öntjük.

Címkék: előételek padlizsán zöldséges ételek köpoglu

Lóbabpástétom

 2009.01.26. 09:59

Fava (6 Kişilik) tarif tarifi

 

Hozzávalók
25 dkg lóbab*
1 kicsi répa
2 gerezd fokhagyma
1 kicsi hagyma
1 kávéscsésza olivaolaj
Fél csokor kapor
1 citrom leve

Elkészítés
A tisztított lóbabot, apróra vágott répát, hagymát és áttört fokhagymát fazékba tesszük, két ujjnyival a szintjük fölé vizet öntünk rá, felforraljuk, leszedjük az első habot, beleöntjük az olajat, és kis lángon puhára főzzük. Ezután pürévé kavarjuk, megszórjuk kaporral, széles tálba öntjük. Ha kihűlt, négy- vagy háromszögekre vágjuk, a tetejére citromlét és olajat öntünk, kaporral díszítjük.

*: Arab, török boltokban konzerv formájában kapható.

Címkék: előételek foul fava pástétomok lóbabpástétom

Téli kebab

 2009.01.26. 09:50

Orman Kebabı tarif tarifi

Hozzávalók
60 dkg birkahús kockára vágva
10 dkg vaj
10 dkg hagyma
30 dkg krumpli
15 dkg répa
Hús fűszerkeverék*
2.5 pohár víz
15 dkg borsó
1 kk só
1 kk kakukkfű

Elkészítés
A hagymát megpucoljuk, kis kockákra vágjuk. A krumplit, répát is megpucoljuk, és nagy kockákra vágjuk. A répát bő sós vízben megfőzzük (ha hüvelyes a borsó, akkor azt is hozzátesszük), majd jól leszűrjük. A vaj harmadát nagy lábasban fölolvasztjuk, a krumplit még a sistergés előtt beleszórjuk, és sűrű kavargatás mellett 3-4 percig közepes lángon sütjük. Ha a krumpli körül kemény héjszerű réteg kezd képződni. akkor leszűrjük, és egy üres tálba tesszük. A főtt répát és a borsót az előző, kicsit kipótolt vajban megsütjük, leszűrjük, és a krumplira öntjük. A húst a maradék vajban, közepes méretű lábasban időnként megkavarva 5-6 percig pároljuk. Ha megpirult, rászórjuk a hagymát, és 10-20 percen át, néha kavargatva félig megfőzzük a húst. A végén megsózzuk, rászórjuk a kakukkfüvet, összekavarjuk, belerakjuk a zöldségeket, ráöntjük a vizet, egy darabig főzzük, közben leszedjük a habot a tetéjéről. Beleszórjuk a fűszerkeveréket, befödjük, majd közepes lángon 25-30 percig főzzük, néha fölnyitva és megkavarva. Ha nem puhult meg a hús, tovább is lehet főzni.

Megjegyzés: Marhából, sőt kacsából is nagyon jó.

*: Házilag készített fűszerkeverék, persze ahány ház, annyiféle. Pl. őrölt fehérbors, bazsalikom, citromfű, kevés őrölt kömény, kevés só.

Címkék: birka kebabok orman kebabi

süti beállítások módosítása